Nyár

Ma van az első olyan nap, amikor reggel már nem tudok sokáig kint maradni. Fullasztó számomra a hőség. Így a gondolataim világába ereszkedek és tollat ragadok. Az évszakok körforgásán elmélkedek. Azon, hogy a várakozással és illatokkal teli tavasz mellett, mennyire imádom a narancsszínű ruhában bálozó őszt és hogy a hosszú évek alatt megtanultam megtapasztalni a szépséget a csendes és sötét télben is. Azonban a nyárral továbbra sem sikerült barátságot kötnünk. Úgy érzem nap mint nap térdre kényszerít és megdolgoztat. Közben azt látom a hírekben, hogy idehaza egyik napról a másikra megtelnek a strandok, előkerülnek az apró fürdőruhák, megnő a szabad bőrfelületek aránya, mindenki hideg sört kortyol és forró lángost rágcsál, majd nevetve ugrik a habok közé, mások inkább repülőre ülnek és óriási, trópusi virágmintás anyagokat magukra öltve sütkéreznek a tengerparton vagy egy turistákkal tömvetelt, menő étterem teraszán kortyolják az aperolt. Önfeledtnek tűnnek, olyanoknak akik élvezik a nyári nap perzselő sugarait, a hangos, pezsgő életet, azt ahogy lebarnult bőrükön csillogva derül a verejték. Volt idő, amikor kényszeresen át akartam élni mindezt, nem figyelve a jelekre, miszerint a nyári könnyedség érzése nem feltétlenül magától jön és nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Rádöbbentem pédául arra, hogy számomra a pezsgést a cselekvés szimbolizálja, így kifejezetten dühített, hogy a forróság lelassítja a mozdulataimat és a fizaikailag tevékeny óráim száma is lecsökken. A hirtelen rámszakadt szabadidővel a nagy munkatempóm miatt nem tudtam mit kezdeni, a könnyedség ismerete híján lelkiismeretfurdalás közepette szenvedtem végig az üres órákat. Amikor rájöttem, hogy mindez nem vezet sehova, megráztam magam és elkezdtem tudatosan közelíteni a nyár felé, megélni és nemcsak túlélni ezt az évszakot. Ehhez kérdéseket kellett és kell feltennem magamnak, többek között azt is, hogy számomra mit jelent az önfeledtség?! A természet most is a legnagyobb tanítóm és segítőm. A megfigyelésével töltött idő segít abban, hogy a nyárban is meglássam a szépet, a rengeteg rovarban és pillangóban, az itatókat látogató madarakban, a csodás virágokban, az árnyékot adó fákban. Hozzá igazodva korábban kezdem a napot, hogy a cselekvés iránti szenvedélyemet is kiélhessem addig, míg a forróság már elviselhetetlenné válik számomra. Este aztán egy hűvös ital mellett, a kissé lehűlő időben van lehetőségem lecsendesedni, elolvasni egy könyvet, beszélgetni a társammal, hallgatni a madarak napbúcsúztató énekét vagy csak csendben figyelni, ahogy a kiskutyám a nótájukat zengető tücskökre vadászik. Ezek olyan szép pillanatok, amelyeket már jól tudom, hogy a nyár hozhat el számomra. Érzem, hogy lesz még dolgunk egymással, de erre való egy élet, nemde?!